2008. 09. 14.
Reggel megint beborult kicsit, nem is ébredtem túl jól a gyomromban kűzdő halaktól, de sétáltunk egyet, amíg az eső be nem üldözött minket a hotelba. A többiek erősebbek voltak, ők minden különösebb gondolkodás nélkül lementek a partra fürdeni, de engem valahogy továbbra sem vonzott, hogy a hidegben vizes legyek, úgyhogy inkább aludtam.
Egy körül indultunk tovább, egy kicsike faluba, ami a Safranbolu nevet viseli, és a safran nevű növényből él, édességet csinálnak belőle, gyógyszert, fűszert, meg mindenféle dolgokat. Van egy olyan gyanúm, hogy ez a sáfrány lehet, de nem vagyok benne egészen biztos, valaki nézzen utána, mert most, mikor írok, éppen nem tudok netezni, később meg úgyis elfelejtem.
Itt megint megkaptuk a szokásos ebédet, és sétálgattunk kicsit, a városka tényleg szép, csak kicsit túl túristákra szakosodott, találtam például roppant autentikus nadrágokat a Himalájából.
Volt még egy állomásunk, ami előtt az egyik busz lerobbant, várnunk kellett vagy háromnegyed órát, míg a buszunk visszament a többiekért, aztán amíg mi a következő faluban bóklásztunk, szerencsére megjavították, és nem kellett mindannyiunknak felzsúfolódni egy buszra. Ez a falu is szép volt, kicsit lepukkantabb, de nagyon szépek voltak az épületek, itt is képek következnének, de hát majd. Volt egy épület, ami fel volt újítva, de sajnos nem túl sok dolgot tudtam meg róla, mert egy picike szobában beszélt a bácsi törökül, amit az egyik srác fordított angolra, és hát az nem jutott át hozzám. Viszont arra emlékszem, hogy minden szobának a falán van egy festett óra, ami azt az időpontot mutatja, amikor az adott szoba festését befejezték. :) A fontos információk mindig is megragadtak bennem. Bementünk a mosodába is, ami lényegében egy hatalmas kőtömb volt, szintén 12 részre osztva, ez valahogyan a helyi valláshoz kötődött, de nem emlékszem, hogyan:). A 12 rész pedig nem volt egyforma, az ehhez kötődő helyi tréfa megint megvan, miszerint a keskenyebbek a vékony nőknek, a szélesebbek pedig a nagyobb daraboknak vannak fenntartva.
Mikor már eléggé elfáradtunk, kaptunk teát a helyi szálloda tulajdonosától, bár innen inkább a kutyára emlékszem, ami van 2 hónapos volt, és a társaság középpontja lett azonnal. Elég csúf kis feje volt, de roppan lelkes volt, hogy végre negyvenen foglalkoznak vele.
Ezzel vége is a hétvégi kiruccanásunk történetének. Legalábbis ha jól emlékszem:)
