middle east

múlt hétvégén végre megint utaztam. most az van, hogy nem nagyon tudok már, mert a források apadnak, de majd valamit kitalálunk. szóval voltunk Konyában, ami innen olyan délnyugatra van, és szép. mondjuk alapvetően nagyváros, de vannak nagyon szép mecsetek, meg olyan is, hogy itt tartják az egyik mecsetben (ami ma már múzeum) mohammed próféta szakállának egy tincsét, úgyhogy tele van török túristákkal is, meg elég konzervatív maga a város.
és sokkal kedvesebb, mint ankara.
voltunk valamelyik külvárosban is, ahol van egy régi bizánci templom, amibe végül nem mentünk ugyan be, de ott jól elkóborolgattunk, meg kívülről nagyon szép volt, be is tudtunk leskelődni, bent ilyen kis rokokó díszítés volt, nyilván, úgyhogy nem is baj annyira, hogy kintragadtunk. voltak még kisfiúk itt, akik követtek minket (nyilván), és 12 évesnek mondták magukat, kinéztek vagy 6nak, és cigit kuncsiztak. meg felajánlották, hogy megmutatják a sírokat, amik ilyen kis barlangok a hegyoldalban, de inkább nem mentünk fel, lentről szép volt. meg volt egy másik temető is a templom túloldalán, az is szép volt.
este meg még pont volt időnk megnézni a dervisek öööö táncát, vagyishogy szertartását. az is szép volt.
éjjel meg a buszon nem nagyon volt szép, mert egy kisgyerek ült mögöttem, aki nem szerette az akciófilmet, amit néztek ott az emberek (amúgy megértem, én sem), és ezért időnként hangosan felvisított, elkezdett bőgni és püüfölte a székem hátulját.

itthon meg semmi extra, tanulgatás, jövőhéten megyek capadocciába (?) végül. (fogalmam sincs, hogy kell leírni).

A konstans őszi megfázásom beálltával elindultam meglátogatni végre Isztanbult.

Ami hirtelen eszembe jut: el kell menni még egy párszor; jobb lenne, ha lenne hangom; ugyanott fogok megszállni; valami koordináltabb megoldás kell a csoportra, vagy kevesebb vásárolni való; annyira nem olcsó a bazározás. És a Hostel.

A részletekről... a legjobb dolog az éjszakai vonatban, hogy reggel megérkezel Haydarpasa-ba, ami az ázsiai oldal vasútállomása, átbotorkálsz a komphoz, és... felkel a nap. Gyönyörű volt, nekem szerintem az egészben ez tetszett a legjobban.
Az első nap amúgy (és az összes többi is) elég zsúfolt volt, mert alapvetően ugye a Design Turkey konferenciára mentünk, amit nagyrészt elnapoltak nyárra, de azért egy napot megtartottak, voltak elég jó előadások, az egyik kedvencem egy olasz fazon volt, aki ilyen kicsit utópisztikus-várostervezéses mindenféle projekteket csinál, nem tudom, hogy került egy formatervezői konferenciára, de mindenesetre érdekes volt, csak nem szerette megmagyarázni a dolgokat teljesen, így nehéz volt követni. Plusz pont viszont, hogy pontosan ugyanolyan akcentussal beszélt angolul, mint Paolo, így értettem mindent, amit mondott.
Szóval itt töltöttünk egy napot, aztán pihengettünk a hostelban, ami külön sztori, mindjárt jön, és este leginkább mászkáltunk Taksimban, ami a bevásárlós-központi rész, itt laktunk egyébként.

A hostel. Imádtam. Bárki, akinek nincsenek nagy igényei privát tér és megfelelő mennyiségű világítás tekintetében, menjen a Chill Out hostelbe. A falak nagyrészt lila-kék-narancssárga színekben pompáztak, minden fény le volt árnyékolva, a szobák picik és sok bennük az ágy, nevetségesen, mondjuk egy bercsényis szoba három emeletes ággyal, kicsit nagyobb belmagassággal, de a méretek ilyenek voltak. Ágynemű, néhol ágyak is az Ikeából (éljen a globalizáció). Az első két szinten csak 1-1 WC van a 3 szobához, a harmadikon volt 1 darab zuhanyzó, de az nagyon szépen rendben volt tartva, tiszta volt, tényleg. A negyedik-ötödiken elvileg WC és zuhanyzó is van. A hely megtalálható az interneten és a Lonely Planetben is, tényleg kell nekem ez a könyv. Most kölcsönloptam Danieltől, határozottan hasznos volt.

Másnap Istanbul Modern, talán lehetett volna több is, de elaludtunk, este megkerestük a helet, ahol a Dalí kiállítás van, jó messze, és persze már zárva volt. Viszont láttuk az egyik hidat sötétben, majd kép.
Taksim, vizipipa, a lehető legjobb a hangomnak.

Dalí. Pénteken elég korán odaértünk, hát ismét a kedvencemnek választottam Dalít - néha akadnak ellenfelei, de aztán mindig nyer. Van egy rajzfilmje  Walt Disney-vel, rövid, de nagyonnagyon tetszett, meg kéne szerezni, persze elfelejtettem mi volt a címe, mindegy. Vetítettek filmeket is, de amikor belenéztem, pont elvágta egy ember egy néni szemét ketté, úgyhogy elmenekültem inkább. :)
Volt sok rajza a Don Quijote és az Isteni Színjáték grafikái közül, az Isteni Színjátékos nagyon durva volt, főleg, hogy ezek mind fametszetek voltak... hihetetlen.

Péntek délután bazár, drága. Meg rengeteg ember. Én meg morcos. Mindegy, hát ez van. Van bőrdzsekim. Legalább.

Este el akartunk menni bulizni, de mindenki elég punnyadt volt, úgyhogy csak üldögéltünk az egyik kocsma mellett, ahol élő zene volt, két srác játszott gitáron és hegedűn és az egyik énekelt. Szép. Ez volt az egyik kedvenc pillanatom.

Szombaton persze esett az eső egész délelőtt, úgyhogy a maradék terveink felét (ami főleg városnézés volt) kihagytuk, inkább csak kóboroltunk kicsit Sultanahmet-ben, kicsi utcákon, itt is megnyugtató volt az emberek hiánya és hogy.. végre nem volt olyan.. tipikus nagyvárosos.

Az építészes részeket szinte mindet kihagytam most, mert majdnem mindenért fizetni kell, majd ha megyek az órámmal akkor megnézegetem őket. A Hagia Sofia persze fel van állványozva belül, és semmit nem lehet látni a kupolából, de annyi baj legyen. Csak nem akartam így kétszer fizetni 20 lírát, hogy még ne is lássam igazán. Azért a fiúk, akik megnézték, azt mondták, hogy még így is fantasztikus. Elgondolkodtató, hogy mekkora, és igaz, hogy kívülről gyakorlatilag már semmit nem látni belőle a hatalmas támpillérek miatt, amiket az idők folyamán hozzá kellett építeni, de ott áll 1500 éve. ... ami sok.

Este már mozdulni sem volt erőnk, csak vártunk a vonatra, amin végre tudtam aludni, azt hiszem, ez volt az első út, amikor sikerült éjjel pihennem is utazás közben.

Szóval jó volt, mondjuk leginkább arra, hoyg vissza akarjak menni. De mivel ott melegebb is van valamivel, mint itt, és valszeg onnan megyek majd haza, ezért nem gond.. még biztos látni fogok ott sok-sok mindent.

szóval, mivel semmi érdemlegeset nem csináltam az elmúlt másfél héten (kivéve, hogy elértem, hogy letiltsák a netem, illetve rajzoltam is még egy csomót, meg olvastam török kultúrtörténetet angolul) (törökül nem tanultam, mindig is utáltam a szavakat, most is ez van, nem bírom magam rávenni), jönnek ilyen mindenféle háttérinformációk.

nem tudom, meséltem-e már, de rájöttünk, még korábban, hogy a törökök megtalálták a tökéletes indokot a gigantikus méretű épületek létrehozására: kiváló hátteret nyújtanaka a gigantikus méretű török zászlóknak, atatürk portréknak és -idézeteknek. lesz ebből egy fotósorozat, ha nem leszek lusta egyszer.

aztán én meg arra jöttem rá, hogy bizonyos dolgokat egyszerűen nem érdemes itt beszerezni, és most nagyon fáj a szívem a kicsi fekete kabátomért (szipp szipp), mert hideg van ám esténként, tegnap majdnem mindent megtettem, hogy a vesém megfázzon, de aztán jött a busz szerencsére. előbb-utóbb viszont ez probléma lesz, még nem döntöttem el, hogy fogom áthidalni, de pl örülnék nagyon egy csomagnak a kabátommal, némi fehérneművel, harisnyákkal, ilyesmik, esetleg egy-két végül mégis otthonhagyott hosszúujjú felső is jöhet, meg az a színes kötött pulcsim, hiányzik...

és ha már csomag, ma majdnem megrendeltem azt a balettes dvd-t (lalala human steps-amelia), az egyetlen dolog, ami visszatartott, hogy kell valaki, aki postáz nekem egy csomagot, illetve, hogy nem tudom, az mennyibe kerül, meg még, hogy valahogy vagy olyan valaki kell nekem, aki postáz nekem csomagot, aki pesten lakik, vagy további bonyolult kapcsolatok kiépítése következik, mivel magyarországon belül 1700 ft-ért szállítják ki, pesten átvenni meg ingyen lehet.

különben berendezkedtem, elköltöttem (tényleg, ez is jelentős cselekedet volt) rengeteg pénzt edényekre, kaja-alapanyagokra, evőeszközeim még mindig nincsenek, lehet, hogy csapódom a tömeghez és kölcsönveszek egy garnitúrát valamelyik menzáról, csak ettől olyan kényelmetlenül érzem magam. vettem amúgy vagy 3 harisnyát is, így újra tudok öltözködni, meg két könyvet, ami nem a török kultúrtörténetről szól, az egyik a girl, interrupted, mert el akartam olvasni már rég, meg is tettem hétvégén, a másik pedig a the kite runners, ami pedig az afganisztáni forradalomról, és az akkortájt bekövetkezett társadalmi változásokról szól, kicsit eszembe jutott róla a children of midnight, de nem annyira vicces. inkább határozottan szomorú.
szóval a múlt héten utazás helyett vásárlásra költöttem, továbbra is kisebb anyagi gondokkal küzdök (nem jelenleg, de megelőlegezem magamnak, mert biztos, hogy nem lesz elég a pénzem).

azon kívül kísértésbe estem, hogy, de ezt előbb megbeszélem az illetékesekkel (sokan mások már úgyis tudnak róla), mert sok további kérdést vet fel.

na. nem is lett ez a helyzetjelentés annyira rövid.

kicsit azért néha hiányoztok.

És ím következzék egy végtelennek tűnő bejegyzés arról, hogy néha mégis jó ötlet lázasan és nyelésre képtelenül nyaralni indulni az Égei tenger partjára.

hírek- röviden

nem tudok nyelni, asszem a mandulám vacakol, nem ez a legjobb érzés, amit éreztem mostanság. megyek dokihoz mindjárt.
amúgy megjött az ösztöndíjam, boldogság.
és lehet hogy megyek izmirbe a szünetben de a, nincs jegyem még és b, nem tok nyelni, ami lehet hogy negativan befolyásolhatja az események alakulását.

No, hosszas várakozás után, és tanulás helyett (van ami mindig segít) írok nektek beszámolót. A képek egy részét belinkelem, de ott az egész album a picasa-n.

Szóval azt hiszem, hogy valami 2 órányi buszozás után már rá is jöttem, merre felé tartunk, akkor kaptam Dan-tól (Daniel, nem Deniel, buta angolok) egy Lonely Planet-et, amit be kéne szerezni, asszem, már ha utazgatni akarok, és esetleg nem csak útközben megtudni, merre is indultam el. Nem volt gond persze, mert ők tudták, merre megyünk, bár nem vagyok benne biztos, hogy mi voltunk a lehető legütőképesebb csapat a világon. Ugyanezekkel a fiúkkal próbáltam ugyanis megtalálni a telefonárúsító helyet Kizilay-ban. De különösebben nem aggódtam, egészen estig, amikor olyan 9 tájban, tök sötétben megérkeztünk a helyre, és nem tudtam még, hogy hol fogok aludni.

Viszont ezért a kis izgalomért cserébe ott volt az a gyönyörű szikla, előtte a folyóval, az egész olyan valószínűtlenül néz ki. Csak a zöld utcai világítást nem értettem, a többiek meg engem nem értettek, hogy mi zavar ezen, de hát a foglalkozási ártalmak. Erről jut eszembe, volt egy vitám arról, hogy jó-e, hogy itt vagyunk egy kurvanagy erdő közepén, egymástól kilométerekre a házak, mert nekem tetszik, meg maga az ötlet, hogy telepítettek a puszta közepébe egy erdőt, csak hogy legyen egy jó kis kampusz... na mindegy, szóval foglalkozási ártalmak.

Hamar találtunk aztán szállást, meglepő módon azt, amit a fiúk kinéztek a könyvből - mondom, kell egy olyan könyv -, aztán elmentünk kaját keresni, ami nem ment olyan egyszerűen, mivel Ramazan van még mindig továbbra is. Végül a hotel melletti étteremben ettünk, én valami csirkehusis témát, a többiek meg amit sikerült, Shashank mindig feladta a leckét az éttermeknek, lévén vegetáriánus, ott meg ezt ilyen lazán kezelik, mármint, ha vegetáriánus, akkor ajánlanak valamit neki, amiben zöldség IS van. Nem volt éppen boldog. Aztán a fiúknak volt az az ötletük, hogy igyunk rakit, úgyhogy visszamentünk az egyik helyre, ahol korábban már jártunk, és kipróbáltuk a nemzeti italt végre, közben kártyázgattunk, eléggé csodabogárnak tartottak minket, legfőképpen mivel ittunk de nem cigiztünk, gyorsan meg is kérdezték, hogy honnan valók vagyunk, nagy-nagy szemeket meresztve ránk:)

Reggel (délben) elég, hm, másnaposan ébredtünk, lehet kicsit sok volt az a raki, nekem ráadásul a hasam is elkezdett menni (végre... már egészen furcsálltam a dolgot), úgyhogy kerestünk valami éttermet, de én csak ittam egy ayrant, ami ilyen kefírszerű dolog talán, nekem ízlik, sós, fincsi, mindenki ezt issza, mindenhol lehet kapni. Reggeli után (egykor) rávettük magunkat, hogy elinduljunk a citadellára, vagy mire, ami masszív egy órás hegymászást jelentett, bár az okos kis könyv azt írta, hogy van lépcső. Hát, lehet hogy volt, de mi nem használtuk. De találtam egy tekit a hegyoldalon, elbújva egy kis gödörben. Valamit valamiért.

Nézelődtünk egy kicsit fentről, ez a bemelegítés elég komolyra sikeredett kora délután, úgyhogy leginkább haldokoltunk, de a kilátás miatt megérte, teljes mértékben. Utána ebédeltünk egyet, viszont én már nagyon rosszul voltam, úgyhogy a sziklasírok megmászása helyett sajnos az ágyamat választottam, de nem tudtam mit tenni. Estére jobban lettem, addig a fiúk meglátogattak egy török fürdőt is, mindenki friss volt és üde,  felsétáltunk a sírok alá vacsi után bambulni a kilátást.

Vasárnap elég korán indultunk el, de nem ment egyszerűen az útkeresés Hattusasba, ez volt az a nap, amikor mindenhol átvertek minket, asszem. Meg kell fizetni a tanulópénzt, na. Erről jut eszembe, igen, a legelején se voltunk valami ügyesek, sokkal többet kell hisztizni az áron, mert 25 lira helyett fejenként 10ből ís megoldhattuk volna az egész utat. Mindegy. Visszafelé viszont tényleg gáz volt, mert nem tudtuk rendesen lekommunikálni a dolgot, hogy mit akarunk, nem tudtuk elég pontosan, hova akarunk menni, így kikötöttünk Törökország valószínűleg legkoszosabb, legvisszataszítóbb városának nem éppen lenyűgöző buszállomásán, és vártunk egy buszra, ami elvisz minket oda, ahol az előző buszunkról is le tudtunk volna szállni. Ráadásul Hattusas kicsit kiesik az útból, nem nagy dolog, 20 kilométer, de vasárnap nincs se busz, se dolmus, (a dolmusokról később), szóval taxiznunk kellett, és még az se ment egyszerűen. De odaértünk, és nagyjából úgy tudnám leírni, hogy körbefutottuk, illetve a fiúk mentek, de nem egyszerű követni három kétméteres, sportos embert amikor kicsi vagy és lány. Még a törökök is röhögtek, mindig csak tipegtem utánuk kb, nem voltak túl türelmesek aznap. Mégis sokkal jobban megérte így megnézni, hogy nem volt rá időnk, mert kicsit illegálisra vettük a figurát (reméltem, hogy nincsenek fegyveres őrök a környéken...), és a fellegvár romjai között mászkáltunk, a legnagyobb, nagyjából legépebbnek mondható romot, a templomkerületet pedig felülről, egy sziklaszirt tetejéről láttuk, nem éppen az átlagos turisták szemszögéből. Enélkül kicsit csalódás lett volna ez a kitérő, mert a romok közé nem lehet bemenni, ha meg elsétálsz mellettük, az nem igazán adja vissza, mekkora is, és milyen maga a hely, meg persze ne volt időnk mindenhova eljutni. Aggódni is fölösleges volt, egész úton nagyjából egy lélekkel se találkoztunk, lehet ehhez köze volt a folyamatosan szemerkélő esőnek is, ami miatt csak fele annyi fotót csináltam, mint amennyit szerettem volna, mert mindig várni kellett, hogy megszáradjanak a lencsén a kicsi cseppek. Grrr.

Az út vége már egész nyugis volt, semmi említésre méltó, elértük a buszt, alkudoztunk (nem túl sok sikerrel, vasárnap este nem igazán vagy abban a helyzetben), hazaértünk, pihi.
Általános tapasztalat még, hogy a törökök igen kedves emberek, a gyerekek mindig addig üvöltenek utánad hogy 'HELLO', amíg visszaköszönsz, esetenként azután is, és segítenek, hogy megtaláld, amit keresel, de közben azért megpróbálnak rólad annyi pénzt legombolni, amennyit csak lehet, főleg, ha jól láthatóan turista vagy, mint mi. Emiatt jobb volt Amasya, mert gyönyörű, egyáltalán nem turistaközpont, nem túl drága, és rendesek a helyi nénik.

a beszámoló sajnos elmarad, de töltöttem fel képeket végre:
http://www.picasaweb.com/juhasznagyeszter

remélem holnap lesz energiám fogalmazni is:)

http://en.wikipedia.org/wiki/Amasya

szóval ide megyünk, meg visszafelé Hattusasba, vasárnap jövök.

nem tudom mennyire leszek elérhető, most még végigtelefonálok pár embert biztos ami biztos.

Azt hiszem, most írok erről a hétről úgy általában, ami eszembe jut. Nem tudom, lehet, hogy lesznek ismétlések azokból, amiket már leírtam.

Az általános menetrend nagyjából úgy nézett ki, hogy felkeltem valamikor 10-11 körül, aztán bementem a központba (kampusz kp) intézgetni dolgokat, aztán pedig vagy itt punnyadtunk a koliban, és a kantinban próbálkoztunk a netezéssel, vagy lementünk Kizilay-ba, ami Ankara központja, és ott mászkáltunk.

Kizilay érdekessége, hogy nincsenek utcatáblák, szóval érzésre kell közlekedni, ami nem könnyíti meg, hogy megtaláld kétszer egymás után ugyanazt az utcát/boltot/pubot. Azért mondok mindig inkább pubot kocsma helyett, mert ezek tényleg inkább ilyen szolidabb helyek, elég sokat kell mászkálni, hogy találj valamit, ahol van sör, és nem fizetsz érte egy vagyont. Szóval itt bolyongtunk, és próbáltunk találni nekem telefont az egyik nap (ami végül sikerült, de körbejártuk az egész környéket és kiderült, hogy amit kerestünk, az pont ott volt, ahonnan elindultunk), meg ruhákat vásárolgattunk. Itt nem annyira olcsók ezek a ruha dolgok sajnos, nem tudom, hogy fogom megoldani. Megyünk mondjuk Istanbulba, de nem tudom, hogy ott lesz-e időm venni mondjuk egy bőrkabátot, ami most már jól jönne, egy nap alatt vagy 15 fokot esett az átlaghőmérséklet, ráadásul hol tűz a nap és 30 fok van továbbra is, hol szakad az eső.

A tárgyaim homályba vesznek, az egyetlenhez, amit biztos, hogy szeretnék felvenni, ez a középkori építészetes tárgy, még nincs fix időpont, talán hétfő reggel kiderül. Viszont ugyanez a prof tart egy tárgyat a 18. századi építészetről, ami a nyugat hatására koncentrál Törökország építészetében, és van egy két napos út Istanbulba, ami vonzó, csak a vizsgák miatt nem tudom, hogy mit csináljak, mert tanulnom kell majd a szigorlatra. Persze ezek segíthetnek, mármint ha a témák nem nagyon rugaszkodnak el attól, amire nekem szükségem lesz a szigóhoz, hát majd meglátjuk. A többi tárgy viszont még nincs meghirdetve, vagy nincs kiírva sehol az időpont, vagy felvételis, ami meg jövő szerdán lesz. A török nyelvóráról is csak annyit tudunk hogy két kurzus lesz, de időpont ahhoz sincs meghirdetve, mondván majd hozzánk igazítják.

A pénzem iszonyatosan fogy, a kolidíjak átlagosan másfélszeresei annak, amin meghirdették, valószínűleg a líra dollárhoz viszonyított árfolyama változhatott meg, legalábbis nem hiszem, hogy az árak mentek ennyire fel. De ugyanez igaz a telefonálásra is, kb 50 Ft egy sms, szóval... hát picit drágább, mint otthon. És akkor ráadásul nem én lennék, ha minden rendben lenne, elfelejtettem aláírni az ösztöndíj szerződésemet otthon, most majd keresnem kell egy helyet, ahol kinyomtathatom, aláírhatom és bescannelhetem, hát még nem tudom, hogy hol lesz, mert a computer centert felújítják éppen. Talán a study abroad office segíthet még. A csaj viszont megígérte, hogy ha elküldöm és megkapja, azonnal utalja a pénzt. Szóval már csak napok kérdése.

Enni nem sokat eszem, nem tudom miért, viszont tök sokat sétálunk, mivel vagy 15 perc innen gyalog a központ az erdőn át, és durván 20 perc lesz az építészkari épület. Annyira nem vészes, csak néha nehéz rávenned magad, hogy elindulj intézkedni.

Még mindig lusta voltam megnézni, mikor lehet menni falat mászni, meg lehet, hogy futni is el kéne járni, de hát... Majd ha berendezkedtem:)

A netet nem volt egyszerű elintézni, meg azzal is szerencsém volt megint, mert mire kiderítettük, hogy mit is kéne csinálni, akkor pont feltörték az oldalt, ahol regisztrálni kell, és nem lehetett használni. De végre a szobámban ülök, úgyhogy kiélhetem a függőségemet, meg nagyjából (ha véletlenül itthon vagyok) elérhető is leszek.

Ha minden igaz, megyünk valamerre ezen a hétvégén, vagy négyen-öten A..... nemtom hova, meg Hattusas-ba, a nevekkel nem vagyok kibékülve. De ha ez nem jön össze, akkor valami közeli városba, ami kultúrközpont és tele van egyetemekkel, de ennek meg főleg nem tudtam kideríteni a nevét, csak csapódok a csoportokhoz. Ha lesz valami biztos info, írok smst az érintetteknek, amúgy majd hétfőn beszámolok.
A legtöbbet egy olasz (Paolo) és egy angol (Dan) sráccal vagyok, már a magyar lányokon kívül, Gást nem nagyon látom mostanában, túl messze lakunk egymástól. Jóban vagyunk még pár másik olasz sráccal, meg Paolo jóban van a lengyelekkel is, nekem ők picit azért furák, de lehet, hogy velük megyek a hétvégén, úgyhogy kénytelen leszek megszokni őket. A félreértések elkerülése végett, és most ez főként anyuéknak szól, az a srác, aki Gás blogján mellettem áll, egy amerikai gyerek, Carter, vicces, elég fura és lassú, nem egészen ebben a világban él és általában csak csoportos találkozókon futok vele össze. Na. Örülök, hogy ezt a kérdést tisztáztuk:)

Mindjárt teszek még fel képeket is. Aztán majd.

na.  végre kaptok képeket is:)

2008. 09. 14.
Reggel megint beborult kicsit, nem is ébredtem túl jól a gyomromban kűzdő halaktól, de sétáltunk egyet, amíg az eső be nem üldözött minket a hotelba. A többiek erősebbek voltak, ők minden különösebb gondolkodás nélkül lementek a partra fürdeni, de engem valahogy továbbra sem vonzott, hogy a hidegben vizes legyek, úgyhogy inkább aludtam.

Egy körül indultunk tovább, egy kicsike faluba, ami a Safranbolu nevet viseli, és a safran nevű növényből él, édességet csinálnak belőle, gyógyszert, fűszert, meg mindenféle dolgokat. Van egy olyan gyanúm, hogy ez a sáfrány lehet, de nem vagyok benne egészen biztos, valaki nézzen utána, mert most, mikor írok, éppen nem tudok netezni, később meg úgyis elfelejtem.

Itt megint megkaptuk a szokásos ebédet, és sétálgattunk kicsit, a városka tényleg szép, csak kicsit túl túristákra szakosodott, találtam például roppant autentikus nadrágokat a Himalájából.

Volt még egy állomásunk, ami előtt az egyik busz lerobbant, várnunk kellett vagy háromnegyed órát, míg a buszunk visszament a többiekért, aztán amíg mi a következő faluban bóklásztunk, szerencsére megjavították, és nem kellett mindannyiunknak felzsúfolódni egy buszra. Ez a falu is szép volt, kicsit lepukkantabb, de nagyon szépek voltak az épületek, itt is képek következnének, de hát majd. Volt egy épület, ami fel volt újítva, de sajnos nem túl sok dolgot tudtam meg róla, mert egy picike szobában beszélt a bácsi törökül, amit az egyik srác fordított angolra, és hát az nem jutott át hozzám. Viszont arra emlékszem, hogy minden szobának a falán van egy festett óra, ami azt az időpontot mutatja, amikor az adott szoba festését befejezték. :) A fontos információk mindig is megragadtak bennem. Bementünk a mosodába is, ami lényegében egy hatalmas kőtömb volt, szintén 12 részre osztva, ez valahogyan a helyi valláshoz kötődött, de nem emlékszem, hogyan:). A 12 rész pedig nem volt egyforma, az ehhez kötődő helyi tréfa megint megvan, miszerint a keskenyebbek a vékony nőknek, a szélesebbek pedig a nagyobb daraboknak vannak fenntartva.

Mikor már eléggé elfáradtunk, kaptunk teát a helyi szálloda tulajdonosától, bár innen inkább a kutyára emlékszem, ami van 2 hónapos volt, és a társaság középpontja lett azonnal. Elég csúf kis feje volt, de roppan lelkes volt, hogy végre negyvenen foglalkoznak vele.

Ezzel vége is a hétvégi kiruccanásunk történetének. Legalábbis ha jól emlékszem:)

No, akkor folytatom, de nem is tudom, hol tartottam.. talán péntek?

2008.09.12.
Kora reggel városnézésre indultunk, na ez volt az a nap, amikorra már rajtam kívül asszem minden magyarnak volt legalább egyszer hasmenése, nem tudom, biztos az a masszív otthoni smecta kúra tette meg a hatását, meg itt a kaja is megbízható a kampuszon. Ezt el is felejtettem mondani, hogy saját rendelője van az egyetemnek, ahol van sebész is, meg bőrgyógyász, meg minden ilyesmi, van 24 órás ügyelet, labor, szóval, aránylag biztonságban vagyunk. Vagy mi. És a kajákat is ellenőrzik. Annyit mondott a doktorbácsi, hogy a vízből ne igyunk, de fogat mosni lehet vele, meg is tettem, semmi bajom nincs továbbra sem, szóval ez a helyzet.

De ott jártam, hogy bementünk Ankarába, elmentünk a helyi történeti múzeumba, volt sok sok minden, erről is lesznek képek majd egy
későbbi időpontban. Szeretném már feltölteni a képeket, de ezzel a nettel nem boldogulok, most is csak itt ülök előtte és nem tudom használni, mert megszakadt valami fura okból.
Kicsit csapongó vagyok ma, attól tartok.
Ott elbóklásztunk, megtudtuk, hogy a bort nagy, kancsószerű edényekből itták, amiken felül volt egy nagy lyuk, ott töltötték fel őket, meg egy vagy több kis állatfej, és ezeknek az orrlyukából ittak. Figyeljétek a kétfejű tehenet, többet nem is mondok.
Megtudtuk azt is, hogy a helyiek ősi hite szerint a világot vadállatok hordozták a felyükön, és hogy ha megrázták a fejüket, akkor volt földrengés. A többi történetre annyira nem figyeltem, nem mindig könnyű követni valami előadást angolul és közben figyelni a képeket, tárgyakat, vagy jegyzetelni. Ebbe kénytelen leszek valahogy belejönni az elméleti tárgyaim miatt.

Aztán (ja nem, előtte, bocs), voltunk egy picike mecsetben, az szép volt, de semmi különös, még szerencse, hogy azt a bordó ruhát vettem fel, amit Szilvitől kaptam, mert így le tudtam engedni térd alá, meg volt nálam egy kendő is, azt gyorsan magamra terítettem.

Felmentünk még a várba is, hát Diósgyőr kb ötször akkora, mint ez, nem a világ legnagyobb történelmi múltjával rendelkező városában járunk, de a kilátás tényleg szép volt.

Utána akartam venni telefont, de nem nagyon sikerült, bementünk a városközpontba, de a srác, aki tudta, hol kell venni, elveszett, amúgy ő mindig ezt csinálja, úgyhogy inkább csak bóklásztunk kicsit, aztán beültünk egy sörözőbe. Este az itteni diákok egyik találkozóhelyére mentünk, nem tudom, meséltem-e már róla. Az a lényeg, hogy a kampuszon nem lehet alkoholt fogyasztani, de ha véletlenül a stadion környékére tévedsz, ott nagyjából 150 ember egész biztosan iszogat minden este, mivel a klubok-pubok felháborítóan drágák.

2008. 09. 13.
Reggel fél 6-kor keltünk, mert 7-kor volt a találkozó a kampusz túloldalán (ott, ahol a főépületek vannak, meg a központ), és indultunk Amasrába, a Fekete tenger partjára. Kicsit morcos lettem, mikor csak 8-kor indultunk el, mert azért nem bántam volna még egy óra alvást.

A tenger nagyjából 5-6 órányi buszútra volt, amit kb végigaludtam, de amikor néha felriadtam, azért tudtam követni az éghajlatváltozást. Az elején ilyen kis kopár hegyek voltak, a végére pedig ilyen rendesen erdős vidékre értünk, a hegyek maradtak. Annak viszont örülök, hogy az út legvégén ébren voltam, mert annyira párás volt a levegő, hogy fentről, ahogy kacskaringóztunk a szerpentinen, nem látszott a horizont... A tenger és az ég egyszerűen csak átfolyt egymásba. Erről sajnos nincs képem, mert nem álltunk meg, a buszból meg nem szeretek annyira fotózni.

Mielőtt bemehettünk volna a szállóba, álltunk vagy 20 percet a tűző napon 40 fokban, ami nem esett túl jól, főleg mivel mire megebédeltünk és leértünk a tengerpartra, kicsit beborult. Azért ott elszórakozgattunk, szokásos vízbenröplabdázós móka volt.
Estefelé volt egy hajóút ott az öböl körül, erről lesz pár kép. Valami fura okból a hullámtörő gát mindkét oldalát nem sziklákkal, hanem bazinagy betontömbökkel töltötték fel, érdekes. Nem volt igazán esztétikus.
Az út végén nagyjából mindenki beugrált a vízbe, de már ment le a nap, vagyis igazából sötét volt, én meg kicsit így is fáztam, úgyhogy nem kockáztattam meg a medúzák közé ugrálást.

Ezután halvacsora következett, ami szerintem csak nekünk, magyaroknak ízlett, mindenesetre én degeszre ettem magam, egész picike halak voltak, és volt hozzá hatalmas adag saláta, meg sok-sok citrom. Négyen megettünk vagy 7-8 embernyi adagot szerintem, hát nem mondom, hogy éjjel nem harcoltak a szabadságukért.
El is felejtettem, micsoda üdítő változatosságot jelentett ez a kaja, ugyanis pénteken és szombaton is kaptunk ugye ebédet, ami mindkétszer ugyanaz volt. A nevét nem tudom biztosan, talán pide, ilyen pizzaszerű tünemény, és adnak hozzá salátát is, de tényleg elég uncsi volt, főleg hogy vasárnap is azt kaptunk.

Este elmentünk valami helyi bárba, de nagyon drága volt és a zene sem tetszett, inkább kint bandáztunk előtte, de akkor azt mondták, hogy ki fogják hívni a rendőröket, úgyhogy lementünk a tengerpartra, de oda is kijöttek a rendőrök, így hazamentünk. Úgy látszik, a helyiek nem igazán vannak hozzászokva a zajos túristákhoz:)

2008.09.07.
Szóval azt hiszem, ez volt az a nap, amikor megérkeztem a Campus-ra. Az első dolog, ami meglepett, hogy egy erdő közepén van. Alapvetően elég kevés a fa Ankara közelében, persze a városban vannak ültetett fák, de tényleg elég kopár a vidék.
A másik, ami kicsit kellemetlen volt, hogy a portákon nem nagyon találni senkit, aki beszél angolul. Ez elég sok problémát okoz, mert elvileg jeleznünk kéne, ha nem érünk visza éjfélre, ami kábé minden este megtörténik, de mi nem tudunk kommunikálni.
Aztán jött végre valaki, aki odajött, és megkérdezte angolul, hogy segíthet-e, és akkor végre megtaláltam a kolim, meg a szobám, ahol két magyar lány lakott.
Este kimentünk a Campus bejáratához meginni egy sört, mert a Campuson nem lehet kapni semmilyen alkoholtartalmú italt. Amik amúgy nagyon drágák, egy sör a boltban 300 Ft körül van, de ha beülsz valahova, akkor minimum duplája az ár.
Ja, délután még felfedeztem a Campus központi részét, ahol rengeteg mindent el lehet intézni, tele van bankokkal és boltokkal. A zöldség meg a tej egész olcsó, amúgy nagyjából otthoni áron van a kaja.

2008.09.08.
Hétfő reggel.
Ekkor volt az első szervezett programunk, ahol találkoztunk a többi diákkkal. A diákoknak nagyjából a fele amerikai, vagy tanult már amerikában, szóval általában kicsit nehéz követni a társalgásokat, de egészen elboldogulok vele.
És végre megtaláltam a hostomat is, elvitt pénzt váltani, meg ilyesmik, és kiderült, hogy azért nem nagyon tudott velem foglalkozni, mert vam három olyan 40 körüli görög diákja, és őket kísérgette.
Nagyon sok a diák még a Közel-Keletről, találkoztam pár azerbajdzsáni sráccal, meg vannak Irakból, Iránból... mindenfelől, tényleg.
Az egyetem a török diákok szerint főleg a mérnök és építész képzéséről híres, az Erasmusosok nagyrészt vagy mérnöknek, vagy politikát, nemzetközi tanulmányokat tanulnak. Építész elég kevés van, eddig egy lánnyal találkoztam rajtunk kívül, de vele nem hétfőn, úgyhogy nem szaladok ennyire előre.
Kajáltunk az egyik helyen, ahol magadnak válogathatod össze, mit akarsz enni, itt olyan 4-6 TYL között mozog egy egész nagy tányér kaja (6-900 Ft?), amire mindent rápakolhatsz, a végén egyben mérik le az egészet, és az alapján fizetsz. Finom is, és rengeteg féle salátájuk van, úgyhogy szerintem ott fogok enni amikor nem főzünk. Persze elég sokba fog kerülni, hogy tudjunk főzni, mert még nincsenek edényeink. Még evőeszközt sem tudtam venni, majd be kell mennem a városközpontba vásárolgatni, mert itt csak tányérokat találtam.
Délután... voltak még előadások, általában az egyetemről, nagyjából 23 ezren tanulnak itt, ennek 90%-a a Campuson lakik, szóval egyedül nem leszek:)
Aztán azt hiszem, már nem is volt semmi, ja, körbejártunk kicsit, de az építészek épületének a környékén a mai napig csak egyszer voltunk, szóval nem igazán tudom, merre van...
Este elmentünk bulizni, ilyen táncolós mulatság volt, ott is beszélgettem pár emberrel.

2008.09.09.
Megvolt az első török óránk. A fiúk mind megfogadták, hogy félév közben is járni fognak, ennek azt hiszem, lehet némi köze a tanárnőhöz. Elég fiatal és csinos:)
Nem volt túl könnyű követni, mert nem tanultunk nyelvtant, csak alapvető párbeszédeket, és én így nem szeretek nyelvet tanulni. Remélem, év közben rátérünk arra is.
Délután... voltunk Atatürk mauzóleumában. Hát mit is mondjak... NAGY. Amúgy mindenhol ott vannak a képei, minden épületben találhatsz egyet, ebben egész biztos vagyok, és némelyik háznak (egészen újaknak is) a falára is fel vannak írva tőle idézetek. A mauzóleumba 42 lépcső vezet fel, mert 42-es lába volt. És van egy múzeum is mellette, ahol mindenféle dolgai ki vannak állítva, sok-sok tőr meg sétapálca.. Ezt eredetileg Atatürk utódainak építették, mint egy nagy, közös sírt. 80 sírkamra van benne.
Este megint elmentünk, most valami másik helyre, ahol találkoztam az egyik host-tal, aki latintáncot tanít, úgyhog táncoltunk kicsit. Lehet, hogy megint elkezdem a táncot, voltunk páran, akik megbeszéltük, hogy majd eljárunk.

2008.09.10.
Erre a napra kidőltek a szobatársaim, az egyikük (Anita) elkapott valami hasmenés-félét, a másikuk pedig egyszerűen csak pihenni akart, amit megértek, elég keveset alszunk:)
Mindenesetre így egy kicsit több lehetőségem volt ismerkedni, mert addig hajlamos voltam inkább velük maradni. Megismerkedtem az egyik kaliforniai csajjal, aki kicsit őrült, meg egy hosttal, akinek sehogy sem bírtam megjegyezni a nevét, mindig meg kellett kérdeznem, de így is elfelejtettem, mire kiértem a teremből.
Délután volt egy előadás a török külpolitikáról, és egy másik a török kultúra múltjáról. Az elsőt kicsit nehezen követtem, mert nagyon sok volt benne az idegen szó, de a második nagyon jó volt, legalábbis engem nagyon érdekelt.
Utána az egyik hosttal, akinek az apukája építész, megbeszéltük, hogy majd szervezünk ilyen kisebb létszámú utakat, én mondjuk nagyon szeretnék elmenni Priénébe, szóval ilyesmiket, ahol inkább az építészetre koncentrálunk, nem a városnézős-túristáskodós dolgokra.
Este megint elmentünk, most Ankara legnagyobb klubjába elvileg, egész jó volt az is.

2008.09.11.
Reggel kicsit honvággyal ébredtem, azt hiszem, ez volt az a nap, amikor rájöttem, hogy már nem vagyok otthon.
Ki kellett költöznünk a koliból, mentünk a végleges helyünkre.
Kiderült, hogy ki kell fizetni 2 havi kolidíjat, és még 150 TYL kauciót, ez kicsit sokkolt, nem tudom, miért nem szóltak erről előre. Így összesen ez 400 TYL körül lett volna, de elintézte nekünk az egyik host, hogy ne kelljen kifizetni az októberi díjat, így csak 255 TYL-t fizettünk.
A koli olyan 10 percre van az egyetemi épületektől, hogyha átvágsz az erdőn, de az tele van kutyákkal, szóval azon az úton azt hiszem, csak csoportosan fogok közlekedni. A rendes autóúton elég hosszadalmas, de szerencsére az én hostomnak van kocsija, és elhozott minket, meg furikázott oda-vissza, mert aztán vissza kellett menni a központba, befizetni a pénzt az egyik bankban. Ott volt mindenféle kavarodás, mert Gitta (a másik lány, most vele lakom) véletlenül letiltotta a kártyáját, úgyogy nem tudott fizetni, elég nehézkes volt, itt is intézkednünk kellett utána, amikor visszaértünk a koliba, úgyhogy olyan 4-re tudtunk beköltözni.
A szoba nagyon szép, meg amúgy az egész koli, egy négy ágyas szoba úgy néz ki, hogy van egy előtér, itt vannak a szekrények, van egy hűtő, külön szekrény a konyhai cuccoknak, és van két szoba, vagyis egy háló, aminek van ajtaja, meg egy kicsi tanuló, ami közvetlenül összenyílik az előtérrel. A mosdó a folyosón van, de nagy és tiszta. Konyha is ott van, amit ugye még nem próbáltunk ki, de valamelyik este az egyik lány sütött valamit, aminek nagyon jó illata volt.
Aztán már csak pihengettünk, meg ettem a kantinban valami tortillába csavart dolgot, ami elég fincsi volt, csak kicsit nehéz, úgyhogy utána eléggé fájt a hasam. Este sem mentünk sehova, inkább neteztem kicsit, aztán aludtam.

na most ennyi, majd még folytatom:)